Német labdarúgás52 perceBundesliga: veretlenül lett bajnok a Leverkusen, Schäferék bent maradtakA Bayern négyet kapott, így csak harmadik – a Stuttgart ezüstérmes! • Kiesett a Köln.
• ÉlőNB I: Fehérvár FC–DVTKMég a 2. helyre is befutnak a hazaiak, a DVTK a 6. helynél előrébb nem végezhet.
• ÉlőNB I: Paks–KisvárdaHa a friss kupagyőztes Paks nyer a már kiesett Kisvárda ellen, akkor biztosan ezüstérmes, de az is jó a zöld-fehéreknek, ha a Fehérvár nem győzi le a Diósgyőrt.
• ÉlőNB I: Puskás Akadémia–DebrecenHa a Fehérvár nem tud nyerni, a felcsúti csapat győzelem esetén odaér a dobogóra.
Dárdai Pál élete végéig a Hertha kötelékében maradhat„Együtt felépítettünk valamit ebben az idényben, amire büszke vagyok, és a legjobbakat kívánom a klubnak”.
Majdnem összejött a McLaren-bravúr, ám Verstappené a pole pozíció ImolábanFelemás nap a Red Bullnál: Verstappennek visszavágott, Pérez már a Q2 végén búcsúszott.
Elhibázott büntető a kupadöntőn, mesternégyes és egy megfejtés, mit hozott édesapjától Varga BarnabásA néhány éve még az osztrák ötödosztályban kallódó Varga elmesélte, mit tapasztalt, amikor a Ferencváros játékosa lett.
Eseménydús utolsó edzés Imolában – a McLaren az élen, kétszer lengett a piros zászlóAlonso és Pérez is összetörte az autóját az imolai időmérő előtt.
Phil Fodent választották az idény legjobbjának a Premier League-ben – videóEz sorozatban az ötödik idény, amikor Manchester City-játékos lett a díjazott.
Hat év után összeállt a szigligeti csapat, talán utolsó alkalommalHátsó füves futballmentő túra: a volt polgármester szerint nincs esély az újjászervezésre, a fiatalok hiánya aggasztó.
NB I: távozik az MTK védője, marad a KTE kapusaVadnai Dániel a Mezőkövesd ellen lépett utoljára pályára a fővárosi kék-fehéreknél.
Sportrádió: „Masszív védekezéssel és megfelelő hozzáállással legyőzhető a Fradi”Labdarúgó NB I9 órája
Címlapsztori: a dobogó a tét az NB I-ben, a kupaarany után a bajnoki ezüstért indul harcba a PaksAz már eldőlt, hogy a Ferencváros nyerte meg a bajnokságot, az azonban még nem, melyik együttes szerzi meg az ezüst- és a bronzérmet.
Felemás kövesdi búcsú az élvonaltól: a borsodiak a ráadásban mentettek pontot az MTK ellenNémeth Krisztián már a 4. percben felavatta a borsodiak 18 éves újonc kapusát, a kövesdiek Kállai Kevin fejesével a 91. percben egyenlítettek.
„Volt egy terv, ő erről lemondott” – Hajnal Tamás beszélt Sztankovics távozásáról„Jól dolgoztunk együtt, én azt éreztem rajta, tisztelte a klubot, tisztelte a munkatársakat.”
PSK: a Puskás Akadémia utolsó perces góllal legyőzte a GenketSomogyi Ádám: Vár még ránk egy nagy meccs a Real Madrid ellen, azt is szeretnénk megnyerni, és bejutni a döntőbe!
NB I: az MTK hosszabbított Németh KrisztiánnalA Kecskemét is bejelentette, hogy új szerződést írt alá Kersák Rolanddal.
Brighton: az MU elleni idényzáró után távozik Roberto De Zerbi – hivatalosAz olasz tréner két idényt követően távozik a kék-fehér csapattól.Angol labdarúgás1 órája
PSK: Megszorongatta a Budapest Honvéd a JuventustA piros-feketék a második félidőben kapták össze magukat.Minden más foci1 órája
Bajnokok Ligája: Courtois védi a Real Madrid kapuját a döntőbenCarlo Ancelotti szerint nincs semmilyen vita.Bajnokok Ligája1 órája
Jesús Navas decemberig ingyen marad Sevillában, utána visszavonulA klub legendás szélsőjének eleinte nem ajánlottak új szerződést.Spanyol labdarúgás3 órája
Quique Sánchez Flores az idény végén távozik a Sevillától – hivatalosA decemberben kinevezett szakember mindössze 23 meccsen irányította az andalúz klubot.Spanyol labdarúgás4 órája
Klopp első Instagram-posztjában búcsúzik a Liverpool-szurkolóktólA vörösök mestere nem tartja magát jártasnak a közösségi médiában, de itt szeretne kapcsolatot tartani a drukkerekkel.Angol labdarúgás5 órája
A Juventus öt pontban indokolta Allegri menesztésétA klub vezetősége levélben értesítette a részletekről a szakembert.Olasz labdarúgás5 órája
Gerrard meglepőt húzott: a csere cseréjét is lecserélteA korábbi Tottenham-játékos, Moussa Dembélé sérülése indította el a lavinát.Minden más foci6 órája
Kézilabda10 órájaFérfi kézi MK: Veszprém–Szeged döntő a papírforma TatabányánA sorozat legutóbbi három kiírását megnyerő bakonyiak 31. kupasikerükre hajtanak.
Kosárlabda1 órájaSportoló Nemzet Program: ötszázan kosárlabdáztak DebrecenbenA Nemzeti Sportügynökség által szervezett eseményen Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár is részt vett.
Vízilabda10 órájaFérfi vízi: másodszor rendeznek FTC–Vasas finálét a bajnokságbanAz FTC beérheti az örökranglistát vezető Újpestet, Varga Dénes pedig 12. bajnoki címét szerezheti meg.
Kosárlabda19 órája3x3-as kosárlabda: izgalmas meccsen győzelem Puerto Rico ellen az olimpiai selejtezőnA magyar válogatott kiélezett meccsen két ponttal nyert, így ötvenszázalékos mérleggel zárta az első napot, és még élnek a negyeddöntős reményei.
Röplabda21 órájaNői röplabda Európa-liga: lett győzelemmel kezdődött a magyar érdekeltségű tornaAz első játszmát meglepetésre a hazaiak nyerték Kópavogurban,
Kosárlabda22 órája3x3-as kosárlabda: a magyar férfiak elvesztették az első meccsüket az olimpiai selejtezőnA debreceni tornán Csirke Ferenc együttese 21–14-re kikapott a távolról remekül célzó Izraeltől.
Jégkorong22 órájaErste Liga: Tóth Gergely Dunaújvárosban folytatja„Nagyon tetszett az elképzelés, amit az új vezetőedző felvázolt. Izgatottan várom a közös munkát.”
Egyéb egyéni1 órájaFürjes Balázs: Gyere, csináld, szurkolj!Június 20-23. között rendezik a városi sportágak olimpiai kvalifikációjának következő állomását.
Úszás1 órájaNyílt vízi úszó Ek: nem volt magyar dobogós a sorozat olaszországi nyitányánA nőknél Flück Nóra volt a legjobb, ő a 24. helyen csapott célba.
Egyéb egyéni3 órájaVívás: Szűcs Luca hetedik a plovdivi vk-nVasárnap következik a csapatverseny – a cél, hogy a mieink megtartsák a világranglistán elfoglalt pozíciójukat, a második helyet.
Egyéb egyéni3 órája„Alig várom, hogy jöjjön Budapest”Szarvák Csenge és Lobontiu Menotti Noris hasznos tapasztalatokat szerzett Sanghajban.
Egyéb egyéni3 órájaVívás: Szilágyi a nyolcaddöntőig jutott a madridi vk-nSzatmári András sérülése miatt nem indult a spanyol fővárosban.
Egyéb egyéni4 órájaVárosi sportok olimpiai selejtezője: nem jutottak tovább az első selejtezős körből a magyar breaktáncosokNem jutott tovább a selejtező második szakaszába a két magyar breaktáncos a városi sportágak olimpiai kvalifikációjának első állomásán, Sanghajban.
Verstappen úgy érzi, ennél nem lehet rosszabb; Russell szerint a McLaren a favorit ImolábanA Ferrari és a Mercedes is úgy érzi, beváltak a fejlesztések.
9 órájaNHL: maratoni csatában jutott tovább Denverben a Stars, Bostonban ejtette ki a Bruinst a Panthers
A mi 11-ünk – ez most a magyar válogatott legerősebb kezdőjeA Nemzeti Sport szakírói szerint, ha ma játszana, így állna fel nemzeti csapatunk.